Szeles Judit: Világatlasz – Megjelent!

 Szeles Judit

Világatlasz

Megjelent!

Prae Kiadó

Prae Kiadó, 2025

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borítóterv: Szabó Imola Julianna

Fülszöveg

Áfra János ismertetője: Egy térkép komplexitása az ábrázolás mikéntjének és a tematikus rétegzettségnek a függvénye. A Világatlasz azt a térképet részletezi tovább, amelyet Szeles Judit az Ilyen svéd és a Szextáns verseiben kezdett el felvázolni, iróniával mutatva rá a kultúra- és személyközi viszonyok közvetítésének megejtő bonyodalmaira. A versbeszélő és ismeretlen ismerősei némelykor hajóval, máskor vonattal, mikrobusszal, Trabanttal vagy épp Campinggel, olykor pedig repülővel szelik át a városrészek, országok, sőt, kontinensek határait. Előfordul, hogy a képzelet vagy a Google Maps erejével küzdik le a távolságokat, és nem egyszer versről versre vándorolnak. Nemcsak térben utazhatunk velük, hanem korszakokon és kultúrákon át, identitáslehetőségek és értékszemléletek között. A természeti jelenségek, a történelmi és irodalmi emlékezettel kapcsolatos információk, életesemények rétegződését figyelve beleközelítünk helyzetekbe, majd madártávlatra váltunk. Az idegennel újra meg újra szembenéző én nem nyugszik a neki kijelölt határok között, navigálatlan kalandozásait, átváltozásait látva rendre elbizonytalanodunk, meddig tart az övé, és hol kezdődik el valaki másnak a története. Na és mi vajon merre lehetünk ezen a magyar-svéd torzító tükörrel elrajzolt térképen? A vers beszélője tévelyedett el úton hazafelé, vagy pedig bennünket vezet félre, rakosgat ide-oda, akárha egy terepasztalon lennénk?

A szerzőről

A szerző portréját Martin Larsson készítette.

Szeles Judit 1969-ben született Csengerben. 2003 óta Svédországban él. Művei: Ilyen svéd (2015, FISZ), Szextáns (2018, JAK, versek), Ibsen a konyhában (2022, Prae Kiadó), Libegő (2023).

2019-ben Szextáns című verseskötetével elnyerte a Merítés-díjat.

Versek a kötetből

Betelepítés

Fókákat fogok telepíteni a Tiszába,

meg kunkori farkú garnélát,

a tájba applikálom a fjordokat,

gránitot rajzolok, hegyet Szegedre,

Debrecenbe meg Nyíregyházára,

hogy a pulyák is megtanuljanak síelni,

vitorlázni, nagy tankereket vezetni,

homárcsapdát kihelyezni a Békás-tóba,

a Sóstóba és a Tisza-tóba, bele

a vízbe a sót, besózom, mint a levest,

medúzákat rajzolok bele, fehéret, pirosat,

olyat is, amelyik csíp ezer csápjával,

megfűszerezem a magyar költészetet,

betelepítem sarki fókákkal, rókákkal,

olyan állatokkal, emberekkel, növényekkel,

amelyek egyelőre ismeretlenek,

láthatatlanok, kitapinthatatlanok,

kiszagolhatatlanok, a sorok közé

vörös áfonyát ültetek, tengeri sást,

meg olyan füveket,

amilyeneket még nem láttatok.

Egykori boltokban

A Sós bácsi boltja

a vasútállomás felé volt.

Finom cukorkákat árult,

párizsit, paprikát,

szemben a kenyérgyárral,

ahol hosszú sorokat

álltunk a friss kenyérért,

a vasútállomás felé,

ahonnan a tehenek jöttek

esténként a legelőről,

maguk után friss

tehénlepényeket hagyva.

Sose szerettem este

biciklizni, amikor

a tehenekkel találkozhattam,

mert féltem tőlük.

A kenyérvásárlásban is

csak a kifliket szerettem,

Sós bácsinál pedig

a finom cukorkákat.

A Dianás cukorka

volt a kedvencem.

Azt a trafikbn vettem,

mint később apámnak a Fecskét

vagy a Szimfóniát.

Öt ötven volt a Szimfónia.

Annyi, mint egy tubus

Globus mustár

a nagyboltban.

Onnan Emőke csokit loptam.

Volt, hogy tíz-tizenöt elfért

a piros dzsekim bélésében.

Esténként ettem meg,

amikor tejért küldtek

a szomszéd utcába.

Esténként az apámtól ellopott

Szimfóniát is szívtam.

Senki nem érezte rajtam

a cigarettaszagot.

Később a sörszagot sem.

A kertben dugtam el a sört.

Egyszer egy üveg pezsgőt

vettem a nagyboltban.

Egyszerre ittam meg

a kert végében a szalmakazalnál.

Bele is vetettem magam a szalmába,

csukást ugrottam örömömben.

A trafikban mindig ugyanaz

a néni ült.

Össze volt nőve a trafikkal,

alig fért el benne.

És tíz Dianás cukorkát adott

öt forintért.

A fagylalt gömbjét ötven fillérért vettük.

A csavaros fagyit többért.

A csavaros fagyiban a csokit

és a puncsot szerettem,

de legjobban a Dianás cukorkát.

Sós bácsinál Tibi tejcsokit lehetett kapni,

meg párizsit és paprikát,

delikátot és jaffát.

Utána sorban álltunk a kenyeres előtt.

Sokszor háztól hordtuk a tejet,

és nem a tejcsarnokból.

A tejcsarnok is a Sós bácsi

boltja mellett volt.

Meg kellett várni, hogy

a tehenek hazamenjenek,

megfejjék őket,

és elhordják a tejet a csarnokba.

Hétvégén volt, hogy

elbicikliztünk a szomszéd faluba,

hogy megmutassuk magunkat

a házak előtt álldogáló fiúknak.

Szép, hosszú combja volt

a barátnőmnek.

Neki mindig hamarabb sikerült

barátot szerezni.

Nekem maradt az uborkaszedés.

Őt elengedték szombaton

a videódiszkóba.

Hiába, két évvel idősebb volt.

Ma szappant árul,

mint valami fürdőskurva,

vagy mint Sós bácsi.

Megvásárolható a kiadó webáruházában

Prae Kiadó

Péczely Dóra kapta 2025-ben a Reményi József Tamás-díjat

 Péczely Dóra kapta 2025-ben a Reményi József Tamás-díjat

Díjátadó a Nyitott Műhelyben 2025. április 10-én

Fotó: Mariia Kashtanova

Az irodalomkritikusok, könyvkiadói szerkesztők számára alapított Reményi József Tamás-díjat idén Péczely Dóra, a Prae Kiadó munkatársa, szerkesztő vette át a Nyitott Műhelyben április 10-én, a díj névadójának születésnapján.

Szeretettel gratulálunk kollégánknak!

Prae Kiadó

Fotó: Mariia Kashtanova

A zsűri tagjai: Balajthy Ágnes kritikus, irodalomtörténész; Darvasi Ferenc szerkesztő, kritikus; Jánossy Lajos író, kritikus, szerkesztő; Lapis József kritikus, irodalomtörténész, szerkesztő; Mikola Gyöngyi kritikus, irodalomtörténész; Wirth Imre író, szerkesztő, muzeológus.

A Reményi József Tamás díjat Németh Gábor író, forgatókönyvíró, szerkesztő és Darvasi Ferenc szerkesztő 2023-ban alapította a névadó özvegye, Reményi Györgyi és három fia egyetértésével.

Reményi József Tamásra emlékezve

A díjátadást megelőzően Wirth Imre, a díj egyik kurátoraként felolvasott egy szöveget Reményi József Tamás Sinistrától Ibusárig című könyvéből Marno Jánosról.

Fotó: Mariia Kashtanova

Laudátorként L. Varga Péter irodalomtudós méltatta Péczely Dóra szakmai munkásságát.

Felvillantotta szerkesztői pályájának legfontosabb állomásait, egyedi kötetkoncepcióit, a young adult és a krimi terén végzett munkáját, óriási projekteket átfogó munkabírását. Kiemelte, hogy „a szerzőket partnerként kezelő, gondoskodó habitusa a közös feladatokat nem csupán megkönnyíti, de az együtt gondolkodás révén fölemeli”. „A szívélyes baráti hang, a meghallgatás és megértés gesztusa és tehetsége, a bármikor, bármilyen időben odahallgatni, segíteni, támogatni kész akarat nem szétválasztja, felosztja az élet területeit munkaidőre és szabadidőre, feladatra és szabad gondolatokra, vállalkozásra és elhivatottságra, hanem ráhangolja az egyiket a másikra, és lehetővé teszi, hogy az ember mindig, minden időben számíthasson rá.” L. Varga szót ejtett Péczely Dóra új hivatásáról, a biblioterapeuta szerepéről is. „Ahogyan a szerkesztői hivatás terén, úgy a biblioterápiában is a mű és az olvasó kerül közel egymáshoz, ahol Péczely Dóra úgy tevékeny, figyelmes résztvevő, hogy közben közvetítő marad. Ez a közvetítés azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy a szövegből mű szülessen. A Reményi-díj ennek a korántsem egyszerű feladatnak a méltó elismerése.”

Fotó: Mariia Kashtanova

L. Varga Péter laudációjának teljes szövege a Literán olvasható:

L. Varga Péter: A gondosság dicsérete – Laudáció Péczely Dóra Reményi József Tamás-díjához | Litera – az irodalmi portál

 

A díjátadást követően Darvasi Ferenc beszélgetett Péczely Dórával.

Áttekintették szakmai pályáját, az indulástól a FISZ-nél megjelent kötetén keresztül a biblioterápia tréneri kiterjesztésének lehetőségét kutató felsőfokú tanulmányaiig. Különös kedvvel mesélt a fiatal tehetségeket felfedező, támogató munkáról. Szó esett a kezdetekről, az 1996-ban alapított Thélème-ről, az Új Palatinus Könyvesháznál, a Magvetőnél, a Helikonnál, valamint a Tilos az Á Könyveknél végzett szerkesztői feladatokról is, kiemelve az Esterházy Péter szövegei kapcsán a szerzővel eltöltött időket.

Fotó: Mariia Kashtanova

A díjátadó ceremónia teljes programja 

megtekinthető a Prae Kiadó Facebook-oldalán: első rész, második rész.

Szerzőnk, László Noémi kapta a Kovács András Ferenc Költészeti Díjat 2025-ben

 Szerzőnk, László Noémi költő, műfordító, a Napsugár főszerkesztője kapta a Kovács András Ferenc Költészeti Díjat 2025-ben

László Noémi vette át az elismerést Marosvásárhelyen, a Studium Hub konferenciatermében.

A díjat a Látó szépirodalmi folyóirat és a marosvásárhelyi Aranka György Alapítvány alapította 2024-ben a 64 éves korában elhunyt Kovács András Ferenc emlékére. Évenként egyszer, a magyar költészet napja környékén adják át Marosvásárhelyen a szakmai kuratórium döntése alapján. 

A kuratórium tagjai: André Ferenc, Balázs Imre József, Codău Annamária, Markó Béla, Mészáros Márton, Porogi Dorka és Szabó Róbert Csaba. A 3000 eurós pénzjutalommal járó díj támogatói a Maros Megyei Tanács és Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, valamint Vass Barna.

László Noémi

Pulzus

Prae Kiadó

Prae Kiadó – Lector Kiadó, 2023

140 oldal, 3490 Ft

 Szerkesztő: Péczely Dóra

Illusztrációk: Orosz Annabella

Borító: Szabó Imola Julianna

A kötetről

Minden verseskötet utazásra hív, de van, amelyik sokféle útra invitál. László Noémi Pulzus című kötetének valamennyi verse egy-egy városhoz, tájegységhez vagy utcához kötődik, és mindegyik – Erdélyben, Magyarországon és szerte a világon – személyessé tett tereket nyit és mutat meg olvasóinak. A költemények azonban nemcsak térben, de időben is sokfelé kalandoznak, ősi mitológiákat idéznek meg és tesznek jelen idejűvé, miközben könnyen és magától értetődőn lépnek kapcsolatba a folyamatos változással.

A Pulzus vitathatatlanul a költő eddigi életművének számvetése, és így mindenekelőtt arra kérdez rá, hogyan viszonyult egykor, és hogyan viszonyul most a létezéshez. „Nem vagyok végleges”, jelenti ki a versek beszélője, és ezt támasztja alá az egész kötet: az élethez rugalmasan hozzáállni, kíváncsinak lenni, megfigyelni, értelmezni és nézőpontot tudni váltani mind olyan kapaszkodók a mindennapokban, amelyek derűt és tudatos megélést képesek vinni a hétköznapokba és a művészetbe. László Noémi versei játékos és klasszikus formákba öntve oly könnyedén siklanak olvasás közben, mint „futó habok szíjas hidak alatt”.

Rövid idézet

„Boldogok, akik előbb

átgondolják, végiglépik.

Nem kell tetőtől talpig sárcsatakosan

elvergődniük a homályos révig.

Életük útjai, terei jól kivehetők.

Ragyognak céljaik a messzeségben,

mint eső után, verőfényben a tetők.”

A szerző portréját Czimbal Gyula készítette.

 

Versek a kötetből

Az idő bogárlábakon

Kolozsvár

I.

Itt megtörtént a létezés velem.

Fölébredtem egy lakótelepen.

Elhittem, hogy elég, ha kinyílik a szem.

Nem tudtam: mindenem valamilyen.

Nem gondoltam, hogy bárminek

jelentősége van.

 

Itt megmakacsoltam magam.

Néztem tükörben hasadt homlokom.

Csatangoltam viharvert dombokon.

Jártam térdig, derékig érő gyomban.

Botlottam, estem, féltem, tántorogtam.

 

Oldottam példákat.

számtan, fizika, nyelvtan.

Néztem az égre, mint aki csak úgy elvan.

 

Ültem kórházban,

folyosókon vártam.

Ebújtam a suli alagsorában.

 

Világra hoztam egy lányt, egy fiút.

Nem éreztem, hogy ne lenne kiút.

Bármi szakad nyakamba, talpra állok.

Keringenek arcok, nevek, halálok.

 

Ezt a helyet meg merem érteni,

mert nem túl nagy, és nem is

túl kicsi.

 

II.

Egy lakótelep flórája és faunája

nem nagy dolog, de léteznek színek.

szarkaláb, kankalin, pipacs és cickafark.

 

Habkő-fehér, mészpor-fehér,

cementpor-szürke, aszfaltfekete.

Az építőtelepi vascsodák

okker, narancs, vadkék színe.

 

A teherautók barázdált homloka.

Kerek lámpaszemükkel néznek,

mint apa.

 

Pókok, hernyók, hangyák futnak,

és bogarak. Elvagyunk, de ez

nem vidám barakk.

 

Nincs hús, tojás, tej, sajt, csoki, kenyér.

Az ember halkonzervtől halkonzervig él.

Mellé olajbogyó.

 

Harsány, hideg, szegényes,

történetedben mégis ez a jó.

Ez a gyerekkorod. lásd, béke van.

 

Veszekszenek nagymellű nagymamák,

pocakos nagypapák, kövér nénik, bácsik

hús-kenyér-cukorsorban, olaj-tejsorban,

hogy ki hányadik.

 

Nem látnak el a jövő századig,

hol unokáik ölnek

a parkolás miatt.

 

Az idő bogárlábakon

borzongva elszaladt.

 

Keresztút

Segesvár

I.

Te, város, hányszor átutaztam rajtad

vonattal, néztem fönt a templomot,

a katedrálist lent a folyóparton,

s a főút mellett azt a kis sötétet,

nyomott, vörös foltjaival.

 

Fejem a szemöldökfába majdnem bevertem,

pedig templomba lépéshez jó alacsony vagyok.

A középpont köré sereglenek, tódulnak

mindenhol a templomok.

 

Lemeszelt freskók, tátongó falfülkék,

egymást zaklató felekezetek,

lebontott, leégett, átépített,

bérbe vett, bérbe adott

templomok.

 

Itt nem nyílt kegyhelyen szövőgyár,

kocsma, mégis nyugati szellő lengedez.

Más ajkú népcsoport csodálni való

fegyverténye ez.

 

Vastag falak, öklömnyi ablakok,

magasföldszint, csúcsos alakzatok,

és kő, mindenütt vésett kő dalol,

és itt őgyelgek én is valahol,

tizennyolc évesen.

 

Passiójátékban hajas statiszta.

A kereszt állításakor jégeső zúdul ránk,

kisüt a nap és a leszakadt vízözönt

a középkori kövezet felissza.

 

II.

Itt vagyok huszon-, harmincévesen,

hosszú, göndör és lekaszabolt hajjal,

nyugodtan, zaklatottan, egyedül,

más tizen-huszon-harmincévesekkel,

 

itt vagyok bátran, komolytalanul,

az előírásokra fittyet hányva.

Nincs egy fityingem, ezt-azt dolgozom,

a rebellis gondot visel magára.

 

Eszembe jut a hírneves csata,

melynek napján testvérem született,

aztán rögtön a Reformáció,

melynek napján testvérem született.

 

Én nem hagyom magam születni.

Nem születésre hoztam képletet.

 

Nem vagyok végleges,

mint templomépület vagy

magasföldszintes, kőfalú ház.

A befejezettség megbabonáz.

 

Csak állok.

Nyílt titok: a születésnek

hátat fordítok.

 

Legföljebb mondatokat építek,

és tervezni csak jelentést merek,

s ha feltalálom magam, inkább tréfa:

a halálfélelem és -megvetés

önfejű ivadéka.

 

Szép, mint életem keresztútja,

te, ahol elgondolom:

vajon hányszor

vetődöm még

ide?

Megrendelhető a kiadó webáruházában

Prae Kiadó

Ismétlődő eltévedés – Április elején megjelenik Ungár Péter első verseskötete!

 Ungár Péter

Ismétlődő eltévedés

Megjelenik április  elején!

Prae Kiadó

Prae Kiadó, 2025

 

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borítóterv: Szabó Imola Julianna

Olvasószerkesztő: L. Varga Péter

 

Könyvbemutató április 8-án, kedden 19 órakor a budapesti Haikubárban

(Budapest VIII., Magdolna u. 3.)

Ungár Péterrel és Péczely Dóra szerkesztővel Turi Tímea, a Magvető Kiadó főszerkesztője beszélget.

Esemény

Ungár Péter

Nincsenek macskáim, nem szeretek főzni, viszont meggyőződésem, hogy versekkel egyedülállóan lehet valami mélyet közvetíteni a világról. Korábban a politikában azt mondtam, hogy neurotikus vagyok és zsidó, és ebben a kötetben megkíséreltem megfejteni mindkettőt egy kicsit jobban. 

 

Kulcsár Szabó Ernő ajánlója a kötetről

Ungár Péter kötete nem egykönnyen adja meg magát a gyors irányzati besorolhatóság igényeinek. Nem hivalkodik intertextuális műveltséganyaggal, nem szórja a rímek tűzijátékát, nem siratja az eredetiséget, és nem traumákat faggatva építi saját beszédének tétjeit. És a lehető legmesszebb van attól, amit közérzeti költészetnek vagy vallomáslírának nevezünk. Ezért aztán hiába tudjuk, hogy a távolról Ginsberg és Bukowski hagyományát idéző szabadversek döntően az újabb angolszász líra nyomvonalán járnak, az avantgardok közkinccsé lett képtechnikáinak feszültségteljes töredékessége itt nagyon másféle hangnemmel társul. Harsány szólamok és kihívó öntanúsítás helyett a világra felnyíló, abban megfeleléseket kereső beszédet hallunk.

Az Ismétlődő eltévedés útjai ezért nem a jelképek erdejébe vezetnek, hanem a humán rendezhetetlenség tapasztalatában végződnek. Ami a leginkább egyéníti a kötetet, az talán az a mód, ahogyan a világ darabjai – a Madách tértől Székelykocsárdon át egészen Sineár földjéig – bejutnak a mondás „terébe”. A dolgok és viszonyok sokféleségét olyan látásmód tartja ugyanis össze, amely a feladhatatlan Egész összetartozásának értékeiben van megalapozva. Ennek az összetettségnek az érzékeny hangoltsága teszi a könyvet az utóbbi évek egyik legrokonszenvesebb pályakezdésévé.

Beleolvasó

Hivatal

Elég hamar tudni lehetett,

körülbelül a második hónap után,

amikor fölnéztem az épület mellett

a fényszennyezéstől sötét égboltra,

hogy egyszer így fogom narrálni a fiatalságom,

egy szobányi kocsma előtti

lépcsőn.

Nálam idősebb,

hozzám hasonlatos,

gyakorlati értelmiségiekkel

értem neurotikus gyermekből

az alvásképtelenségbe belenyugodott férfivá,

ittam magam véresen gusztustalanná,

esett ki belőlem a gyermeki jóindulat,

csodálkoztam rá, hogy mindannyian

morózus zsidó medvék leszünk,

és próbálkozásaink egymásra helyezett

súlyával értjük meg, hogy

ami könnyedén megy, az nem a miénk,

ami a miénk, az bármikor elveszhet.

 

Lépcsőkön üldögélő,

történet szomjas médiaművészek

zárják körbe

kora nyári péntek estéimet,

vagy lehetőségek és mintázatok egyvelegével

kitöltött egyéjszakás ismeretségek,

a mindennap meghozott áldozatok,

oltár nélkül,

önmagam elviselésére.

 

Szürke lépcsőkön

üldögélve,

megdermedve ütött be végre, hogy

nem a folyamat kezdete,

hanem a dolog maga

lesz majd elmesélve,

összerakva,

végiggondolva,

meg-megértve.

 

Vers a szuburbanizációról

A viszony vége általában sok csend, kevés halál.

A közös idő műhelyében csiszolják finomszemcsére

takaróinkat, amelyeket egymásra rakunk a kanapén,

ha a másik részegen alszik el,

de nem, írni nem erről kell,

vezérmotívum a halál,

és az út a reggelizőből a tébolydáig tart.

 

Kanapéágy, üvegbe zárt éjszakák,

a kertes házak lakói életre kelnek,

nem értik meg a számos gyönyörű dolgot,

de ez marad,

ez az összes

gyönyörű dolog és alvadt vér,

a kerítés mögött

látni, ahogy mások élnek,

ez megtorlatlanul nem maradhat.

 

Jahrzeit

Trópusinak ható műanyag növények között

fáradt megértéssel mosolygó

rózsaszínbe öltözött nővérek

követnek protokollokat adnak

előre összetűzött papírokat

mutatnak kívülről záródó szobákra

kopasz nagy szemű orvosok

vörös led-lámpafényben

pepecselnek tégelyek fölött

áldoznak a részletekre bontott

megismerhetetlenségnek.

 

A hiány ismétlődésében megfáradt férfiak

e-mailjeik megválaszolásával töltik ki

a másfél órát

amire a kótyagos nők előkerülnek

drapp és fehér szobáikból

egy értesítésnyire

a reményvesztettség bizonyosságától.

 

Mindenhez lehet és kell alkalmazkodni

a napok eltelnek

a hetek váltják egymást

Facebookon megjelenő temetési értesítők

vízsugárral kilövellt hamvak

a hallotti tor

maradékát evő

TV-zajos öregek

keretezik az áldást

a várakozó férfiaknak

hogy megadatik a dicsőség

lesz ki tartsa a jahrzeitot

lesz ki mondja a kaddist

remegő hangon

az udvariasságból egybegyűltek előtt

megismételhetetlen jelentéktelenségben.

 

Megvásárolható a kiadó webáruházában

Prae Kiadó